Pár napja játszották a MU-Arsenal angol bajnoki mérkőzést, és már a találkozó első perceiben benne volt a levegőben manchesteri győzelemnek a valószínűsége. Angliában általában az győz, aki a legjellegzetesebb brit erényeket képes felvonultatni, kivéve, amikor erejük teljében lévő olasz, francia, vagy egyéb más kiváló futballnemzet idegenlégiósai viszik a prímet.

Az Arsenal francia vezérletű szellemi-technikai fölényével szemben a brit frissesség volt a manchesteriek fegyvere. Ez a találkozó is arról szólt, hogy az istenáldotta tehetség mellett az elvégzett kemény munka is sokat hozhat egy csapat konyhájára. Ma már elsődleges az egész csapatra kiterjedő kifogástalan fizikai állapot, és ezen csapatok közül az nyer, amelyik jobban tud futballozni.

A nálunk uralkodó szemlélet szívesebben veszi a most vasárnap látott, de még a meccs előtt taksált Arsenalt a Uniteddel szemben. Jól látszott azonban, hogy a tegnap hősei elkezdtek kiöregedni, gólra játszott eredményben veszítenek a játékintelligenciában szerényebb, ámde dinamikusabb ellenféllel szemben. Azt hiszem, sok olyan szakvezető van nálunk, aki egy kísérleti svéd-magyarra a londoniak keretét választotta volna, és a svéd kapitánynak maradt manchesteri garnitúra éppoly biztosan hozta volna a meccset, mint az a vb-selejtezőn történt.

A futballra is igaz, hogy benne egy az igazság és ezer a ruhája. Mi is ezer variációban élhetnénk át a nemzeti dressz kudarcait, és ha ezer variációs (mesterséges és kísérleti) álomtizenegyünk rendre alulmaradna az ellenféllel szemben, akkor nehezen lehetne letagadni, hogy a szakmai stáb sem tökéletes. Az evidens, hogy senki sem választaná a máltai csapatot a brazil helyett, és az is tény, hogy az Arsenal keretével tovább lehetne jutni a mi csoportunkból még ebben a helyzetben is, de épp az a lényeg, hogy látszólag két egyforma játékosanyagból is lehet rosszul választani és úgy alulmaradni, mint mi a svédek ellen.

Lothar Matthäus, mint amolyan vendégprofesszor az elért eredményeitől függetlenül emelt fővel távozhat majd, mert senkinek sincs szíve őt bántani, miközben kiéneklik a sajtot a szánkból. Aznap, amikor volt a svédek elleni meccs volt, este épp a Poirot-sorozat egy filmjét, Az öt kismalacot vetítették. Ha lett volna lehetőségem friss cikket írni, talán A három gombóc nevet adtam volna neki...

Visszatérve a mi problémánkra: a kiút a jelenlegi helyzetből abban lehet, hogy a látszólag egy súlycsoportban lévő magyar játékosanyagból, nem elhibázva, mégis ki tudjuk választani azokat a mieinket, akik annyival jobbak a másik mieinknél, mint a svédek voltak ellenünk, vagy a Manchester United az Arsenalnál. Valóban kellő vakmerőség kell ahhoz, hogy egy régóta veretlen csapatra azt mondjuk a játszma felvirradt napján, hogy mégsem ők kellenek, de ez is bizonyítja, hogy hibázni nagyon is könnyű.

Ha a Real Madridot elhibázza valaki, attól az még végigverné a magyar és az osztrák bajnokságot, csak a BL-t és a hazait nem nyerné meg. A hibákat csak akkor tudnánk bizonyítani, ha lehetne valamihez vonatkoztatni, de az elért eredmények jelzik a szurkolók számára, hogy valami továbbra sincs rendben.